Minek fogadjak meg bármit is, ha úgysem tartom be?
Mert most aztán már tényleg…
Mert én erősebb vagyok, mint előző évben…
Mert ez megnyugtat.
Egyszerűen, Újévkor minden felelősséget le tudok dobni magamról, amit előző évben magamra aggattam. Új év, új esélyek… gondolom én, minden egyes Szilveszterkor, hogy ez most valami más lesz, most sokkal jobb lesz, már maga a Szilveszter éjjel is… aztán mindig rá kell döbbennem, hogy ez az egész egy ordas nagy kamu. Mert a szorongás, a félelem, a kilátástalanság érzete persze, félretevődik, és az összes rohadt fogadalommal is ezt erősítem, hogy akkor mostantól “ez meg ez már nincs”, “ez meg ez lesz helyette”. De nem. Önbecsapásnak érzem az egészet.
Sokáig görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy a Szilveszter egy nagyon emlékezetes és jópofa buli legyen, búcsúztatva az Óév fájdalmait, és reménnyel telve fogadjuk az Újévet. Ez tavaly változott meg bennem.
Mert én 2017-et teljesen átlagosan, mindenfajta nagy erőfeszítés nélkül köszöntöttem, és egy nagyon jó este volt az a Szilveszteri éjszaka. Nem feltétlenül volt egy nagyon hosszútávon maradandó élmény, sokmindent nem is tudok visszaidézni, hogy mi történt vagy hogy történt, de jó szívvel gondolok rá vissza. Egy tábori promóciós videót vágtunk Dékány Barni barátommal, éjjel fél tizenkettőig. Aztán nyakunkba vettük a várost. Beszélgettünk rengeteget, sok helyen jártunk, sok emberrel találkoztunk, és gyakorlatilag végig ott voltunk egymás mellett. Mindig is jóban voltunk, de előtte ilyen nagy dózisban soha nem beszélgettünk. Addig is barátok voltunk, de még jobb barátok lettünk ott és akkor. S az egész teljesen spontán jött, egyikünk se tudta, hogy voltaképpen mit akar csinálni, császkáltunk össze-vissza, de soha nem éreztem magam azelőtt, és azóta sem annyira szabadnak, mint aznap este.
S ez volt a jó benne – hogy szabadon, görcsök nélkül tudtam köszönteni 2017-et, de nem azért, mert bemeséltem magamnak, hanem mert olyan körülmények között voltam, hogy tényleg el tudtam felejteni az összes rosszat, ami velem történt – akár abban az évben, akár az előtte lévő néhány napban. Valahogy azt kellett magamban tudatosítanom, hogy azért, mert lezárult egy év, és ezzel valami mesterséges változás következett be az életben, valójában csak annyi változott, hogy a hivatalokban még egy hónapig el fogják cseszni a dátumokat a keltezésnél. Mert valójában semmi nem változott. A problémák nem szűntek meg, és a jó dolgok sem nullázódtak le (korábban írtam erről, hogy a problémákat automatikusan rossz dolgoknak tartom, és ez mekkora hibám, na igen, itt is sikerült így hivatkozni rájuk, mintha ördögtől valóak lennének…) Mert el lehet őket felejteni egy kis időre – és engem erre tanított meg az a Szilveszter. Tanulságos volt, és nagyon jó élmény, teljesen átjárt a flow, a sodródás és a céltalanság szabadsága, ami aztán szép lassan alakult át kilátástalansággá, de aznap este még nem. Aznap este még kicsit hihettünk abban, hogy majd az új év megoldja a problémáinkat.
De ehhez nem kellettek hülye fogadalmak. Egy jó barát kellett, sok beszélgetés, és egy alkalom. Egy alibi, hogy mindez megtörténjen. Mert ragaszkodtunk ahhoz, hogy történjen valami, ha már egyszer Szilveszter van – és pont attól lett különleges, hogy semmi különös dolog nem történt.

Kívánok tehát mindenkinek szabad Szilvesztert és boldog új évet (úgysem lesz az, legalábbis felhőtlen biztos nem, ha meg igen, akkor másnapra úgyis elmúlik).