Az embert szerintem nagyon meghatározza a hobbija. Vagy legalábbis, nekem mindig úgy tűnt, hogy  a hobbi nem csak azért borzasztóan fontos az életemben, mert muszájnak érzem, hogy a szabadidőmet valamivel eltöltsem, hanem leginkább azért, mert sokat ad a jellememhez. Ha a szabadidőt nem úgy fogom fel, mint valami, amivel el kell üssem az időt, hanem egyszerűen valamire, amit nem kötelezően csinálok, hanem nyitottságból és szenvedélyből, és mellette még élvezem is, akkor nagyon sok értékes perccel gazdagodom, és sokkal több szempontom lesz a világ megismeréséhez – ezáltal önmagamat is át tudom értékelni. Mostanában elkezdtem sokat olvasni, amennyire tudok, próbálok nagyon sok hiányt és lemaradást pótolni. Vagy éppen írom ezt a blogot, amit próbálok tartani, bár sokszor csúsznak az írások, de nekem ebben, hogy adott témán belül a gondolataimat kiadhatom, egy nagyon fontos elfoglaltság.
Muszáj volt viszont valami új hobbit is találnom, valami olyan klasszikus dolgot, amit el lehet kezdeni kitanulni, vagy akár, reflektálva a magányomra, többen is lehet űzni. Mert persze, volt olyan nyaralásunk családilag, amikor annyi volt a hétvégi program, hogy mindenki más-más sarokban olvasott egy könyvet, mégse éreztem magamban a szándékot arra, hogy nyissak egy könyvklubot.
Úgyhogy belevágtam abba, hogy bővebben megismerjek, majd szép lassan beszerezzek társasjátékokat. Hiszen azt többen lehet űzni, így fent tudok tartani egy baráti társaságot, illetve ezen keresztül új embereket is meg tudok ismerni (bár ezzel még itt nem tartok, de bízom benne, hogy ami késik, az nem múlik). A könnyebb játékoktól szeretnék haladni a nehezebbek felé, szép lassan hozva meg a saját kedvemet is.
Vannak angol nyelvű játékaim is, volt, hogy órákat töltöttem a szabályzatok lefordításával. S máris kiterjedt a hobbim, hiszen nem éreztem kidobott időnek, amit azzal töltöttem, hogy próbáltam magyarul fogalmazni. Édesanyám mondta erre mindig, hogy a jó műfordító igazából magyarul kell, hogy jól tudjon, és lám, igaza lett.
Na, nem gondolom, hogy nagyon profi lennék társasjáték-szabályfordításban, de nem gondoltam volna még pár éve, hogy valaha ezt fogom csinálni. S lám. Most ott tartok, hogy kb. 20 játék van nálam. Ez kis csalás, hiszen bőven van ezek között olyan, ami egyszerűen nem fért el mondjuk édesanyáméknál, és nálam vannak, vagy éppen tőlük kértem kölcsön, hogy tudjunk vele játszani… de akkor is, már most egy teljes polcuk van itthon, ahol ott sorakoznak egymáson, arra várva, hogy jöjjenek hozzám barátok, és kipróbáljuk. S jönnek is! Izgatott vagyok, mert ma van az első ilyen nap, hogy jönnek a lakásba elég sokan, ráadásul társasjátékozni fogunk zömében, ami egyszerre furcsa és közben meg marha jó érzés. Közben meg folyton lesem azokat a játékokat, amik érdekelnek, és szaladok a boltba, ha ott vannak. Érdekes, mert nem emlékszem olyanra, hogy bármi iránt ilyen lelkes lettem volna valaha is, hogy tényleg, lesem, hogy mikor jön újra, vagy hogy órákat töltök szabálymagyarázó YouTube-videók nézegetésével…
Beléptem valami olyan új világba, ami nagyon izgalmasnak tűnik így elsőre, és nagyon várom, hogy mi fog belőle hosszútávon kisülni.