Érdekes, hogy az írás, mint egyfajta hobbi, mennyire sokszor tér vissza az életemben. Észrevettem magamon, hogy tét nélkül megy a legjobban. Legtöbbször rengeteg ötletem van, amiket leírva szép lassan kibontakozik valami, amit aztán félúton abbahagyok. Gondolom, ez a legendás kapkodásom miatt is van, vagy csak mert belelkesülök azért, hogy aztán újra hanyagolni tudjak valamit – ez a valami lehet egy novella, egy dráma, vagy akármilyen kis szösszenet…
Ez a blog is kicsit ilyen, mint én: hektikus, hullámzó hangulatú, és ritkán frissül. Mert sokszor elvész a lendület, és egyszerűen csak megállok, minden, amit addig csináltam, egy kicsit félbemarad, hogy aztán megint eszembe jusson egy csomó minden.
Furcsa, mert például soha nem tudtam magam elképzelni íróként, egyszerűen kedvem és türelmem nem lenne hozzá elég, mégis, a legtöbb helyzetben sokkal jobb vagyok írásban, mint verbálisan. Hozzá kell tenni, hogy ez főleg akkor van így, amikor kötetlennek lehet lenni: tematizálva jobb vagyok “kimagyarázásban”.
Az elmúlt időszakban azon gondolkodtam a legtöbbet, hogy minek lennék én jó. Van egyáltalán bármi, ami érdekel, és el tudom magam képzelni benne hosszútávon? Amibe nem fáradok bele, és amihez érzem magamban a kreativitást, az erőt, a kitartást? Vagy én mostmár örök útkereső maradok? Huszonegy évesen talán nagyon korai ezt megválaszolni, én is csak kapkodok a válaszok után. Lehet, nem jól teszem fel a kérdést. Vagy lehet, hogy nincsenek válaszaim.