avagy reakció egy hírre
I.
(SB az irodájában ül. Kopogtatnak. Egy alak néz be az ajtón, SB felnéz a papírjai mögül. SB asztalán névtábla, rajta a neve és hogy “Intézetvezető”.)
– Jó napot.
– Á, Szabikám, bújj be!
– Elnézést, én nem tudtam, hogy ilyen kedélyes…
– Ugyan-ugyan… foglalj helyet.
– Nem kívánok leülni, én csak…
– Jól van, jól van… Szabi, mi a helyzet az osztályoddal?
– Hát, másodévesek…
– Akarsz jönni tanítani?
– Hát, a meglévő osztályomat végigvinném…
– Ez szenzációs! Nagyon örülök, hogy…
– Bocsánat, félreértés. Új osztályt nem akarok indítani.
– Hát persze, hogy nem. (kacsint)
– Tényleg nem!
– Nyilván nem. (kacsint)
– Alá is írtam egy levelet…
– Ja, az? Igen, igen, láttuk, de te szerződésben vagy, szóval…
– Tudom, de én nem szeretnék.
– Ez a végső válaszod?
– Igen.
– Nagyon örülök, köszönöm.
– Hát, nem szívesen, de…
– Jaj, Szabi. Neked szerződésed van.
– NEM KÍVÁNOK ITT TANÍTANI!
– De most miért kiabálsz? Értettem, felfogtam, rendben van. (kacsint)
(Szabi feláll, elindul az ajtó felé. Kimegy. SB utánaszól.)
– Szabikám, ajtót azért csukd be magad mögött!
(És Szabi becsukja.)
II.
(Egy hónap múlva. SB ugyanott. Csörög a telefonja. Megnézi. Nyel egyet. Az asztala elé sétál, rátámaszkodik. Felveszi.)
– Hálló, tessék, SB…
– Figyelj, SB, ez nagyon nem lesz így jó. Elbasztuk. Nincs itt senki, csak a Koltai, az meg nem mond semmit… azt fogják mondani, hogy leromboltuk a múltat. Kerítsetek valakit, aki ott volt korábban.
– Van egy ötletem, Tamásom.
– Hallgatlak.
– Itt ez a csávó, ennek van osztálya.
– Melyik az?
– Pálfi Szabolcs.
– Az a Taxidermiás faszi?
– Nem-nem, az Gyuri.
– Hálistennek. Azt a filmet nem értettem. (csönd) Mit mondtál, ki ez?
– Látványtervező-osztálya van…
– Olyat mi is indítunk, nem?
– De.
– Tökéletes. És ő rábólintott?
– Végülis nem, de…
– Majd azt mondjuk, evidens, hogy velünk akar dolgozni. Szerződése van végülis.
– Biztos jó ötlet ez?
– Nem tudom, de majd max betoljuk megint a Gábort előtérbe, hadd reagáljon ő ezekre.
– Jó ötlet.
(Csend.)
– Te, SB…
– Igen?
– Te nem szégyelled magad néha?
– Az én apám nem taníthatott itt soha. Miért szégyellném?
– Igazad van.
(Csend.)
– Lerakjuk a telefont?
– Csak hallani akartam.
– Mit?
– A változás szelét a vonal túlsó végéről.
– Meg fogják ezek is érezni, meglásd. Azt mondjuk nekik, minden fasza itt a Dunában, hidd el, le se fogják szarni, hogy itt ez a Pálfi… hogyishívják?
– Szabolcs.
– Na, az. Örülni fog, hogy része lehet ennek. Bár, a Taxidermiát sosem értettem.
– De ez nem ő.
– Igaz is.
(A két férfi elhallgat. A telefon zúg egy darabig, aztán leteszik. )
– A változás szele.
(SB lassan megfordul, bemegy az asztala mögé. Az asztalán lévő névtáblára néz. Elmosolyodik.)
– Intézetvezető- és operatőrtanár. Apa büszke lenne rám.
(Kint elered az eső. Fúj a szél. Sír az ég.
A Vas utcai épület ablakain patakokban csorognak az esőcseppek.)
Csernai Mihály 