Elveszteni valamit általában nem jó dolog. Generál egy változást, ami önmagában egyrészt ijesztő, másrészt viszont tettekre sarkal.
Kategória: Válogatott szorongások (2017-18)
A “Válogatott szorongások” a személyes blogom alcíme, mely a Blogspot felületén volt olvasható, 2017-2018 között.
Barátság
Furcsa ez az egész.
Soha nem tudtam jól barátkozni – pedig annak is művészete van.
Majd holnap…
Nem vagyok az a halogatós típus.
Fogadalom
Minek fogadjak meg bármit is, ha úgysem tartom be?
Munka
Munkát kell keresnem.
Pénz és pénzhiány
Örkény mondta azt az apjáról, Örkény Hugóról, hogy “szerette költeni a pénzt.”
Na, ez rám is elmondható.
A visszaolvasás hátrányai
Fontos, hogy megfogalmazzak egy alapállítást ennek a bejegyzésnek az elején: nem szeretem feltétlenül visszaolvasni a saját írásaimat.
Sakkszakkör
Annak idején, még 9-10 éves koromban, alsó tagozatosként kitaláltam, hogy sakkszakkörre akarok járni. Valahogy senki nem látta be a környezetemben, hogy ez mennyire hamvába halt ötlet – az én izgágaságom, nyughatatlanságom és állandó magyarázásom mind-mind a sakk ellen szólt.
Plazmaadás
Ma elmentem plazmát adni.
Legalábbis ez volt a szándékom.
Visszatértem
Visszatértem.