Nagyon gyakran érzek haragot. Sokszor mások felé, de egyre gyakrabban magam felé. Mikor hajnalig fent vagyok, mert nem tudok aludni, aztán átalszom a délelőttöt – csak azért, hogy aztán este megint ne tudjak normálisan aludni.

Elveszteni valamit általában nem jó dolog. Generál egy változást, ami önmagában egyrészt ijesztő, másrészt viszont tettekre sarkal.

Furcsa ez az egész.
Soha nem tudtam jól barátkozni – pedig annak is művészete van.

Nem vagyok az a halogatós típus.

Minek fogadjak meg bármit is, ha úgysem tartom be?

Munkát kell keresnem.

Örkény mondta azt az apjáról, Örkény Hugóról, hogy “szerette költeni a pénzt.”
Na, ez rám is elmondható.

Annak idején, még 9-10 éves koromban, alsó tagozatosként kitaláltam, hogy sakkszakkörre akarok járni. Valahogy senki nem látta be a környezetemben, hogy ez mennyire hamvába halt ötlet – az én izgágaságom, nyughatatlanságom és állandó magyarázásom mind-mind a sakk ellen szólt.

Ma elmentem plazmát adni.
Legalábbis ez volt a szándékom.